Megtörtént az első helyszíni ellenőrzés a Kaszó-LIFE projekt területen. 2014. április 11-én az Európai Bizottság mellett működő Külső Monitoring Csoport Kaszó-LIFE projektért felelős szakértője a partnerekkel helyszínbejárást végzett. Az első ellenőrzés elsődleges célja volt, hogy előzetesen felmérjük a természetvédelmi akciók megkezdése előtti állapotokat.

 

Március 22-e a víz világnapja, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a víz életünkben betöltött fontos szerepére. Ennek alkalmából a Kaszói Ököcentrumban színes programokkal vártuk az érdeklődőket. A program egy előadással indult, ahol a Vízi élőhelyek és a víz minőségének kapcsolata, összefüggése címmel előadást hallhattak az érdeklődök. Majd egy túra során élőben is megtekinthették a Kaszói vizes élőhelyeket, amelyek megmentése a LIFE+ projekt egyik fő célkitűzése.

2014. március 21-én a Kaszói Multifunkcionális Ökoturisztikai Látogatócentrumban második alkalommal került sor a KASZÓ Zrt. munkavállalóinak természetvédelmi szempontú oktatására.  Az képzés felkészítette a résztvevőket az akciók során elvégzendő feladatok helyes végrehajtására. Az oktatást a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet szakemberei koordinálták.

A Magyar Nemzet 2014. február 6-i számában a globális felmelegedés hazai erdőkre leselkedő veszélyeiről szóló cikk jelent meg. Az újságban az Erdészeti Tudományos Intézet főmunkatársa, Koltay András szakemberként nyilatkozott a klímaváltozás várható negatív hatásairól. A cikk említést tesz az emberi gondoskodás, mint befolyásoló tényező keretén belül KASZÓ-LIFE projekt partnerségéről és a kitűzött célokról. A teljes cikk a következő linken elolvasható:
http://mno.hu/erdokerulo/segitsegre-varo-hazai-erdok-1210956

Projektünk bekerült az ECHO-TV műsorán futó Hazai Vadász című TV magazinba. Az érdeklődők 2014. január 5-én 11:00 órai kezdettel tekinthették meg a decemberi sajtótájékoztatón készült összefoglalót. A műsorban nyilatkozik Szász Mihály, a Kaszó Zrt. vezérigazgató-helyettese, aki ismertette a projekt céljait és a várható eredményeket. Rövid betekintést nyerhetünk továbbá a sajtótájékoztatón elhangzott előadásokba is. Akik nem látták a műsort vagy szeretnénk újra megtekinteni, az alábbi linken megtekinthetik: http://www.youtube.com/watch?v=8AVY9TT9Qb4 

 

2013. december 4-én a projekt keretében sajtótájékoztatót szerveztünk Kaszón. Koltay András, az ERTI munkatársa előadásában példákat hallhatunk a hazai erdőkben megjelenő invazív növényfajokról és a velük párhuzamosan felbukkanó kártékony rovarokról. A megjelentekkel Szász Mihály a KASZÓ Zrt. vezérigazgató-helyettese ismertette a projekt természetvédelmi akcióit. Ezt követően Nagy László az ERTI munkatára vette át a szót és mutatta be a megvalósuló monitoring akciókat és szerepüket a projekt során. 

A Nagyatádi Városi Televízió által készített összefoglaló az alábbi linken megtekinthető: http://youtu.be/rZ-5-uPPjms?t=18m13s