A Duna-Dráva Nemzeti Parkkal a projekt időtartama alatt is folyamatos egyeztetésben voltunk, a projektzárás előtt pedig újabb találkozót tartottunk a természetvédelmi őrrel.

Szóba kerültek a 3. lakossági fórumon, a NAIK ERTI által elmondott eredmények, valamint megemlítettük a természetvédelmi szempontból érdekes tapasztalatainkat, például a Bükki-tónál lévő tóalma állomány megnövekedését.

Megemlítettük a még hátralévő feladatokat, valamint hogy a projekt utáni fenntartási tervben a természetvédelmi szempontokat is mindenképpen figyelembe vesszük.

A nemzeti park szempontjából nem merült fel kifogás a projekttel kapcsolatban.

A 2. szerződésmódosításban új akcióként (D3 akció) termőhelyfeltárási munkák elvégzését fogalmaztunk meg a projektterületen, amit 2018 augusztusában el is kezdtek a megbízott talajtani és vízügyi szakértők.

73 talajszelvényt nyitottak, melyek helyszíni elemzésének és a begyűjtött talajminták laborvizsgálatának elvégzése után modellezték a közel 2000 hektáros terület talajtani és hidrológiai jellemzőit, valamint a faállományfelvételi adatokat is felhasználva megrajzolták a részletes élőhelytérképet, ami támogatja a kiemelten fontos élőhelyek hosszútávú megőrzését és helyreállítását.

 

                           Hidrológiai vizsgálat egy talajkútnál                                                                   Talajszelvény elemzése

 

2018. november 14-én megrendezésre került a 3. lakossági fórum, melyre a sajtó munkatársait is meghívtuk, hogy a projekt zárása előtt bemutathassuk az elvégzett munkákat és annak hatásait.

A megjelentek tájékoztatást kaptak a projektről, annak szükségességéről, a kivitelezett munkákról, valamint a botanikai felvételezések és állomány egészségügyi vizsgálatok eredményéről, valamint arról, hogy ezek hogy érintik a helyi közösséget.

 

A projekt indulásakor a helyi gazdáknak, mint érintetteknek bemutattuk a célokat, elvégezni kívánt feladatokat, novemberben a zárás előtt pedig a végrehajtott munkákat és azok eredményeit ismertettük számukra.

A 2. szerződésmódosításban megfogalmaztuk a Kűvölgyi 4. tó medrének tuskózását, ami által nagyobb víztömeg megtartására nyílik lehetőség, továbbá a tuskók helyén alacsony vízállás mellett is marad annyi víz, amiben a kisebb halak és kétéltűek életben tudnak maradni, valamint a madarak is táplálékot találnak ezekben a vízállásokban.

A tavat leengedtük, a tuskózást október első felében elvégezték, a kitermelt tuskókat kihordták, így a tervezett cél megvalósulhat a tó újbóli feltöltése után.

A projektzárás előtt lakossági fórummal egybekötött sajtótájékoztató megrendezésére kerül sor 2018.11.14-én a kaszói Ökocentrumban, amire ezúton is meghívjuk az érdeklődőket.